Tibor Tóth, MD

Tóth Tibor
osztályvezető
Debreceni Egyetem Klinikai Központ

1994-ben végeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán.
Szakvizsgai képesítést Fül-orr-gége gyógyászatból, majd Foniátriából szereztem és ezeknek
megfelelően 25 éven keresztül végeztem gyógyító, megelőző betegellátást megyei kórházban.
2006 óta a járóbeteg ellátás kiemelt részévé vált a szakmai munkámnak. Először, mint önálló
járóbeteg intézet vezető majd, mint fekvőbeteg intézménybe integrált járóbeteg ellátásért felelős
vezető.
2010-ben Egészségügyi Menedzsment Szakértői diplomát szereztem.
2011 óta a MEDICINA 2000 – POLOKLINIKAI ÉS JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI SZÖVETSÉG tagja, és
jelenleg az alelnöke is vagyok.
2008-ban az általam vezetett intézményben kezdtem kialakítani azt a szervezett járóbeteg ellátási
folyamatot, amely a JIR alapját képezi, valamint részt vettem ennek az országos kiterjesztésében is.
Jelenleg a Debreceni Egyetem Klinikai Központ szakrendeléseinek és szakambulanciáinak
szabályozásáért, működésének szervezésért, kontrolljáért, és menedzseléséért felelős vezetőként
tevékenykedem.


Keynote 2023
Keynote 2024