Asztalos Leó

Asztalos Leo
alapító
BetterDose

Asztalos Leó végzős orvostanhallgató az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karon. Egyetemi tanulmányai alatt négy éven át a Szegedi Tudós Akadémia ösztöndíjasa volt. Ennek keretein belül a szegedi Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikán a Rendszerimmunológiai Kutatócsoportban végzett kutatómunkát. A kutatás fő témái a tumor immunológiai és a fertőző betegségek voltak. Az itt eltöltött idő eredményeként egy Nature Cancer és egy PNAS publikáció társszerzője. Két éven át az Élettan Intézetnél dolgozott demonstrátorként magyar és angol nyelvű csoportokban. 2021-ben HSUP ösztöndíjban részesült, és azóta a BetterDose nevű startup vezetőjeként tevékenykedik. Az itt dolgozó négyfős csapat egy olyan egészségtechnikai megoldást fejleszt, amelynek célja, hogy megkkönnyítse és biztonságosabbá tegye a krónikus betegek gyógyszerelését.