Joó Tamás, PhD

joo Tamás
egyetemi docens, adatvezérelt egészségügyi szakértő
SE EMK

 

Dr. Joó Tamás, egyetemi docens, adatvezérelt egészségügyi szakértő, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság elnökhelyettese. 2012-től 2014-ig az Egészségügyért Felelős Államtitkárságon gazdasági elemzőként, majd egy ágazati vezetői információs rendszer kialakítását célzó uniós projekt szakmai vezetőjeként, végül az ágazatvezető személyi titkáraként tevékenykedett. 2014-től a Semmelweis Egyetemen az Egészségügyi Menedzserképző Központnál kezdetben senior egészségügyi közgazdászaként, jelenleg egyetemi docenseként hazai és nemzetközi projektek tervezésében és megvalósításában vesz részt, valamint digitális egészségüggyel, adattudománnyal, mesterséges intelligenciával, ipari befolyásolási technikákkal, egészségbiztonsággal és kibervédelemmel kapcsolatos területeken végzi oktatási, kutatási és kormányzati szakértői feladatait. A 2024-ben induló egészségügyi adattudományi mesterképzés szakfelelőse. Tagja a Belügyminisztérium és a NAV mesterséges intelligencia munkacsoportjainak, valamint az OECD AI in Health szakértői csapatának.


Keynote 2023
Keynote 2024