Fábián Gergely

Fabian gergely
iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára
Gazdaságfejlesztési Minisztérium

Popovics-díjas pénzügyi elemző, okleveles pénzügyi közgazdász, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára.

Kaposvári születésű szakember, ebben a városban szerezte meg első diplomáját is. Majd 2009-ben a Maastrichti Egyetemen végzett közgazdászként.

Pályafutását 2009-ben kezdte meg a Magyar Nemzeti Banknál, majd számos pozíció betöltését követően, sokéves szakmai tapasztalattal az ügyvezetői igazgatójának nevezték ki 2017-ben.

Ezzel párhuzamosan a Budapest Institute of Banking Zrt. vezérigazgatói, valamint  az MNB-EduLab Kft. ügyvezetői feladatait is ellátta, miközben a Magyar Nemzeti Bank Pénzmúzeumának megnyitásában kiemelkedő szerepet töltött be vezetőként.

2022 decemberétől  a gazdaságfejlesztési miniszter munkáját segíti iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkárként. Szakmai munkája során, fontosnak tartja a magyar ipar versenyképességének növelését és olyan programok tervezését, megvalósítását, amelyek elősegítik a magyar vállalatok technológiai fejlődését.


Keynote 2023