Selen Zeydanli Bisson

Selen Zeydanli Bisson
Közép-európai régióvezető
Merck

A gyógyszeriparban töltött több mint húsz éve alatt Selen több országban, számos cég és csapat élén bizonyított. Átfogó tudásra tett szert a különböző országok piacainak szerkezetével és tulajdonságaival kapcsolatban, nemcsak Közép-Európában, hanem egyéb régiókban, köztük a Közel-Keleten, Törökországban, Afrikában, illetve a Független Államok Közösségében is.

Selen kiterjedt tapasztalattal rendelkezik továbbá a helyi egyesületekkel való együttműködés terén is: pályafutása során aktívan részt vett több gyógyszeripari szervezet munkájában; a lengyel Infarma korábbi igazgatósági tagjaként, a magyarországi AIPM jelenlegi igazgatósági tagjaként és az EFPIA CEE munkacsoport alelnökeként Selen számos iparági és nemzetközi érdekképviseleti csoporton keresztül hatékonyan járul hozzá a közös célok azonosításához és eléréséhez.

Csakúgy mint kereskedelmi vezetőként és igazgatóként, Selen régióvezetőként is kiemelt hangsúlyt fektet az emberi kapcsolatokra és a csapatsikerek építésére, melyhez a kölcsönös tisztelet és a folyamatos, nyílt párbeszéd adjak az alapot. Munkája során összpontosított megközelítést alkalmaz, az eredmények elérése érdekében világos és kiválóan végrehajtható prioritásokat határoz meg. A célok egyértelmű kijelölésével és az egyének és csapatok közötti, egyetértést célzó együttműködés elősegítésével Selen sikeresen mozdítja elő a Merck csoport stratégiáját támogató műveleteket.