dr. Horváth Lajos, MD

Horváth Lajos
stratégiai és informatikai igazgató
Országos Mentális Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet

Orvosként végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, szakorvosi vizsgát tett belgyógyászat
és kardiológia szakirányokon, majd Master of Business Administration (MBA) diplomát szerzett
vállalatmenedzsment és infokommunikációs szakirányokon is.
Nevéhez kötődik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) koncepciójának megalkotása,
a szakmai megvalósíthatóság tervezése, majd évekig a megvalósítás vezető egészségszakmai
szakértője.
Alapító szerkesztőbizottsági tagja az IME folyóiratnak, közel két évtizeden át tagja az egészségügyi
informatikai Szakmai Kollégiumnak. Jelenleg a Semmelweis Egyetemen folyamatban van PhD
fokozatszerzése. A European Association of Hospital Managers (EAHM) IT munkacsoportjának
vezetője.
Kutatási területe, publikációi elsősorban a gyógyítás és az informatika határterületeire terjednek ki,
számos kutatást és projektet irányított a szív elektrofiziológiai modellezésétől egészen az
egészségügyi adatok szabványos műszaki és szemantikai reprezentációját meghatározó hazai
szabvány kidolgozásáig.
Kiemelten foglalkozik a betegutak és betegregiszterek adatainak elemzésével, az utóbbi időben ezen
a téren a mesterséges intelligencia alkalmazhatóságával.
Egyházi és centrumkórházakban betöltött igazgatói feladatait követően, 2021. augusztusa óta az
Országos Mentális Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet stratégiai és informatikai igazgatója.


Keynote 2023