Dr. Szentiványi Mátyás, PhD

Szentiványi Mátyás
főigazgató
Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet

Dr. Szentiványi Mátyás 1992-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen általános orvosi diplomát, majd
2002-ben szintén ebben az Intézményben PhD. diplomát szerzett. 1992 és 1997 között a SOTE Klinikai Kísérleti
Kutató-II.sz. Élettani Intézetnél aktívan tevékenykedett TMB ösztöndíjasként, majd egyetemi tanársegédként.
Ezt követően volt szerencséje külföldön is bővíteni szakmai tudását, a Medical College of Wisconsin
(Milwaukee, USA) kutatási ösztöndíjasaként kutatott 1997-1999 között. 2000 és 2005 között a Quintiles
Magyarország Kft. klinikai kutatási munkatársa, majd projektvezetője és klinikai kutatási managere lett 2010
után 5 évig tudományos tanácsadó, majd 8 évig orvosigazgató volt a Roche (Magyarország) Kft.-nél, emellett 7
évig aktív tagja a Gyógyszeripari Szövetségek Kommunikációs Etikai Bizottságának (KEB). 2018 októbere óta az
Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója, ahol kutatói- és a gyógyszeripari
múltja, valamint az eddigi szakmai életútja során szerezett tapasztalatait igyekszik hasznosítani az Intézet és a
magyar lakosság érdekében.


Keynote 2023